15. fejezet

   Teljesen lesokkolódva álltam fel a földről, miután Heechul és ez az idegen eltűntek az éjszakában. Sejtésem szerint az alig néhány méterre levő szórakozóhelyre mentek. Amit láttam, igaz volt, és nem csupán képzeltem a részegség miatt. De mégis mit kéne most tennem? Elmondjam Keynek vagy ne? Ha elmondom, mégis mit fog tenni? El fogja hinni vagy a belőlem áradó alkoholszagtól még inkább ellököm magamtól? Azok alapján, hogy azt mondta, szeret, - ami elég őszintének hangzott - úgy véltem, nem fogja meglepni, nem fogja azt hinni, hogy ezt is csak azért találom ki, mert meg akarom szerezni magamnak. De tegyük fel, hogy megosztom vele ezt a kis titkot… Ha Heechul valamivel rettegésben tarja, és Key valóban szeret, akkor nem tud mit tenni, mert nem rajta áll a kapcsolatuk. Ha pedig mindezt Heechul képébe vágom, mégis mivel bizonyítom?

   Hirtelen a fejem fölött felkattant az a bizonyos villanykörte, és egyszerre minden olyan érthetőnek és egyszerűnek tűnt.

   „Igen, ez az! Bizonyítékot kell szereznem!”

   És amint erre gondoltam, már tudtam, hogyan is fogom megszerezni.

   Azt hiszem, odafent úgy döntöttek, itt az ideje, hogy végre mellém álljanak, és a szerelmünket megmentsék, mert a dolgok valahogy kezdtek jóra fordulni.

*

   Hajnali egy volt, amikor beléptem a lakásunkba, és meglepve tapasztaltam, hogy mindenki ébren van még. A nappaliból fény szűrődött ki, de semmi neszezést nem hallottam. A zár kattanására, amikor becsuktam az ajtót, egyből mindenki felugrott, és az előszobába futott. Teljesen el is felejtettem, hogy ők ezidáig nem tudták, hol vagyok.

- Jonghyun? – kérdezték kórusban, de amint megpillantottak, egyszerre sóhajtottak fel a megkönnyebbüléstől.

- Ahh, hála az égnek! – mondta Taemin, és elém sietve, szorosan magához ölelt – Már azt hittük, valami komoly bajod esett!

- Mégis hol a fenében voltál? Tudod, hogy aggódtunk érted?! – torkollt le egyből Onew leaderhöz méltóan – Órákig kellett magyarázni a menedzserünknek, hogy halványlila gőzünk sincs, hol lehetsz, de nem kell aggódni, mert minden rendben van, csak biztos kiakadtál valamin, és elvonultál valami csendesebb helyre, ahol egymagad lehetsz! De ne tudd meg, mit kellett átélnem, mert ugye én vagyok a vezető, nekem mindig mindent tudnom kell mindenkiről és egyben kell tartanom a bandát, úgyhogy szépen most azonnal felhívod a céget, és beszámolót tartasz! – nyújtotta felém a telefont, de nem vettem el tőle.

- Nyugi srácok, minden rendben van! – feleltem halál nyugodtan, miközben kezeimet védelmezően magam elé emeltem, és láttam az arcukon a meglepődöttséget. Gondolom arra számítottak, hogy ismét kibukok, és elsírom, hogy mi bánt, de eszem ágában sem volt ilyet tenni. Az tény, hogy ötünk közül mindig is én voltam a legérzékenyebb és hogy minden ilyen alkalomkor ők vigasztaltak meg, de ez a nap kivétel volt. Ez volt az a pillanat, amikor elértem arra a szintre, hogy lelkileg megerősödtem, legalábbis eggyel magasabb szintre jutottam, és már nem akartam minden bajomat velük megbeszélni, legalábbis ezt az egyet nem. Nem tudom, hogy ez a jövőben is így lesz-e, de ez akkor is kivétel marad.

- Te bűzlesz az alkohol és a cigi szagtól! – állapította meg Key, miután közel hajolt az arcomhoz, majd fintorodva hátrébb lépett egyet – Mégis mi a jó istent műveltélt? Nagyon remélem, hogy nem te nyúltál ilyen dolgokhoz! Mondd, hogy nem! Ugye nem? Inkább érezném rajtad más bűzét, de mondd, hogy nem te nyúltál rossz dolgokhoz!

- De, igen, én voltam! – kezdett kicsit idegesíteni ez az aggodalmaskodás, főleg azután, hogy teljesen izgalomba jöttem attól az ötletemtől, hogyan akarom leleplezni Heechult. Tudtam, hogy megbántom ezzel a durvaságommal, de majd utólag bocsánatot kérek – Nem halaszthatnánk ezt a beszélgetést egy kicsit későbbre? Nekem beszédem van Minhoval! – mutattam rá, mire mindenkire még jobban kiült a csodálkozás.

- V-velem? Mégis minek? – felvont szemöldökkel nézett rám, és láttam rajta, semmi kedve ehhez az egészhez, de még mielőtt tiltakozni próbálhatott volna, karon ragadtam, és elkezdtem húzni a szobám felé.

   Elhaladva Key mellett láttam a döbbenetet és a szomorúságot a szemében, és megsajnáltam. Bizonyára azt hitte, hogy Minhoval le akarok feküdni, és valószínűleg azt várta, hogy majd az ő karjaiba fogok borulni, de most az egyszer nem tehettem ezt. De nem tudtam elmenni mellette anélkül, hogy ne öleltem volna meg. Gyorsan magamhoz szorítottam, és miután a fülébe súgtam egy „szeretlek” szót, elengedtem.

- Jó éjt, srácok! – kiáltottam vissza az ajtóból, majd becsuktam magunk mögött, és az ágyon ülő Minhora néztem.

- Segítened kell! – foglaltam mellette helyet.

- Nekem? Miért pont nekem? Tudod jól, hogy most rohadtul nem akarok a közeledben lenni! És ugye tisztában vagy azzal, hogy most jogom lenne téged jól pofán rúgni, és sírva elrohanni azért, amiért az előbb megölelted Keyt?

- Tudom, de ez most nagyon fontos… Nincs senki, akinek elmondhatnám, mert csak te tudsz erről. Úgyhogy kérlek, tartsd a szád, miután elmondtam! – meg sem vártam, hogy reagáljon, már folytattam is – Láttam Heechult egy másik sráccal smárolni!

- Tessééééééék? – nézett rám hüledezve, szemei pedig tágra nyíltak. Szemlátomás szerint őt is meglepte ez az apró hír.

- Jól hallottad. Heechul megcsalta Keyt és úgy vélem, nem ez volt az első és az utolsó alkalom!

- Hát ez… erre nem számítottam. Nagyon bírom Keyt annak ellenére, hogy ti ketten… De ennek most valamilyen szinten örülök. – vallotta be őszintén, amin meg kellett volna lepődnöm, de tőle sosem vártam mást. Mindig a szemembe mondta azt, amit gondolt, de sosem vettem magamra, hisz kevés az olyan ember, az olyan barát, aki tényleg mindent nyíltan elmond. – Csak azt nem értem, hogy mégis miért kéne nekem segítenem?

- Te mondtad, hogy szeretsz, nem? Te mondtad, hogy boldognak akarsz látni, és te mondtad, hogy tudod, hogy ezt a boldogságot nem tudod megadni nekem. Hát most itt a lehetőség! Ha lesz bizonyítékom arról, hogy megcsalja, amit majd Heechul orra alá dörgölhetek, akkor esély nyílik arra, hogy Key-vel együtt lehetünk.

- Igen, valóban ezt mondtam, de ez alatt azt is értettem, hogy nem akarom, hogy Key-vel legyél boldog. – válaszolta, majd egy sóhajtás után folytatta – De ha Heechul megcsalja, és Key téged szeret, akkor ezek szerint ők nem szeretik egymást. Akkor minek vannak együtt?

- Na, épp ez az, amit én sem tudok, és ezt akarom majd valahogy megtudni.

- Jong, szerinted ez nem veszélyes? Elvégre is nem a mi dolgunk, hogy mit titkolnak előlünk. Ki tudja, lehet olyan áll a háttérben, amiről jobb nem tudni, ami… talán az életébe is kerülhet annak, aki tudomást szerez róla…

- Csak Heechul titkol, különben Key már rég otthagyta volna, és ez azt jelenti, hogy ő is veszélyben van.

- Ajj, Jonghyun, annyira nem örülök, hogy ezt elárultad nekem. Nem tudom, hogy segítsek-e neked, mert én nem akarok ebbe belefolyni. Nem azért, mert attól félek, hogy fájni fog a boldogságotok, hanem azért, mert nem akarlak elveszíteni, mert azt nem tudnám elviselni, ha valami bajod esne. A legjobb az lenne, ha hagynád, hogy ők ketten intézzék el azt, amit titkolnak, nekünk ehhez semmi közünk, elvégre is, ha érintene minket, tudnánk róla, nem?

   Nem tudtam, mit reagálhatnék erre, hisz teljesen megértettem a helyzetét. Az ő helyében én is aggódnék azért, hogy azt, akit szeretek, akár egy pillanat alatt elragadhat a halál. Bár nem tudtam, mi lehet kettejük között ez az egész, de nem zártam ki a halál gondolatát sem.

- Ez a te döntésed, Minho. Ha nem akarod, nem kell, nem erőltetem, akkor megoldom másképp. De reggelig mindenképp hozd meg a döntésed, mert ezzel nem akarok sokáig várakozni!