Arcomról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly, ahogy
végigmértem Minhot, aki egy szál alsónadrágban állt előttem. Az öröm, a
felszabadultság, mely az utóbbi néhány órában eluralkodott rajtam, most egy
csapára szertefoszlott, és helyét ismét a rémület és a kétségbeesettség, na meg
a kíváncsiság vette át. Döbbenten meredtem szemeibe, és valamiféle magyarázatra
vártam, de a sokktól ő sem tudott megszólalni. Nem tudtam, mire véljem ezt,
hogy mégis mit jelentsen ez. Talán beárult Heechulnak, vagy titokban van köztük
valami? És ha van, mégis mióta? Talán akit azon az éjszakán Hee-vel láttam,
Minho volt, és a képek valójában hamisak? És vajon Key is benne volt az
egészben, vajon ő is tudott erről az egészről? Vajon mindannyian tudtak róla,
és csak a hülyét járatták velem?
Valami megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. A fejemben
megszaporodtak a kérdések, ordítozni kezdtek, és teljesen megszédültem éles
hangjuktól. A következő két perc hihetetlen gyorsasággal zajlott le, én mégis úgy
éreztem, mintha az egészet egy lassított felvételről néztem volna végig.
Távolról hallottam Heechul hangját, majd hirtelen megláttam
magam előtt. Őt nem érte meglepetésszerűen a jelenlétem, nem zavarodott össze;
tisztán gondolkozott és cselekedett. Egy mozdulattal kilökte Minhot az ajtón,
majd utána dobálta a ruháit, engem pedig a karomnál fogva berántott a szobába,
és levágott az egyik fotelbe. Miután bezárta az ajtót, és arrébb rugdosott
néhány holmit, elővett egy szál cigit, rágyújtott és leült velem szemben.
Lassan, mélyet szívott bele a dohányba, majd ugyanolyan
lassan fújta az arcomba a füstöt. Köhögni kezdtem tőle, kezeimmel magam előtt
hadonászva próbáltam eloszlatni a mérget, mire szélesen rám vigyorgott.
Meglehetősen élvezte a helyzetet, és jól szórakozott rajtam, így még egyszer
rám fújta. Ezúttal nem tettem semmit, csak keményen néztem őt és próbáltam
aprókat lélegezni, hogy ne kezdjek el újra köhögni. Vártam, hogy végre
megszólaljon, miközben azon gondolkoztam, vajon mi a halálért tud mindig ilyen
nyugodt maradni?
- Nos… - tette keresztbe a lábát, majd hátradőlt a kanapén,
és úgy nézett rám – Mit keresel itt, Jonghyun?
Nem tudtam, mit válaszolhatnék. Még mindig sokkoltak a
történtek, de muszáj volt végre visszavennem az uralmat a testem felett. Csak
néhány perccel később feleltem.
- Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy bizonyítékom van
arról, hogy megcsaltad Keyt? – kérdeztem pókerarccal. Úgy döntöttem, az eredeti
tervnél maradok, és nem veszek tudomást a Minhós dologról.
Kifújta az utolsó adag füstöt, majd miután elnyomta a
cigarettát, egy újabbat vett elő. Végig követtem minden mozdulatát, de fél
szememmel folyamatosan arcát figyeltem.
- Hogy mit szólnék hozzá? Megkérdezném, mégis mennyire vagy
benne biztos, hogy valódiak és hogy mit akarsz velük tenni. Ja, bocsi, már
tudom: meg akarod mutatni Keynek. Akkor megkérdezném, hogy miért nem hozzá
mentél először és miért hozzám?
Azt hittem, nem fog belemenni ebbe a hülye játszadozásba,
amit nem értettem, hogy miért kezdtem el, de tévedtem. Meglehetősen szerette az
ilyen játékokat, mert tudta, hogy úgyis ő kerül ki belőlük győztesen. Semmiféle
tervem nem volt, és épphogy elkezdtük, én már azon gondolkoztam, hogyan
szállhatnék ki belőle feltűnés nélkül, de azért folyattam.
- Nem is tudom. Azt hiszem, csak látni akartam a szemeidben
a csalódottságot, azt, hogy beismered, hogy vesztettél. Na, meg arra gondoltam,
hogy talán beijedsz, és magadtól lépsz vissza, és mondod azt, hogy békén hagyod
mindkettőnket.
Barna szemeit mélyen az enyémbe fúrta, és akarva-akaratlanul
egy láthatatlan szempárbajt kezdünk el vívni egymással. Vészjóslóan meredt rám,
a gonoszság, a kegyetlenség, mint mindig, most is kiolvasható volt belőle.
Kezdtem megszokni ezt a tekintetet, de valahogy még most is borsódzott tőle a
hátam. Tudtam, ha a szemeivel ölni tudna, már rég halott lennék, de ezzel én
sem voltam másképp.
- Óh, úgy néz ki, kissé félreismertél. Ez annyira
elszomorító. Csalódtam benned… – színpadiasan felsóhajtott, de hangjában
érződött a gúny, és szája sarkában ott bujkált az a jól ismert fanyar mosoly.
- Igen, most hogy így mondod, lehet, tényleg félreismertelek.
De inkább fogalmazzunk úgy, hogy reméltem, hogy van benned még egy kis
emberiség, viszont úgy látszik, ez teljesen kihalt belőled. Bár végül is mit
várjak magától a megtestesült szörnyetegtől, akibe egy cseppnyi kedvesség sem
szorult?
Most rajtam volt a sor, hogy elmosolyodjak, de továbbra sem
néztem el más irányba. Percek óta szemeztünk egymással, és egyikünk sem akarta
megadni magát. Heechul nem válaszolt, arcizmai megfeszültek, és rezzenéstelen
arccal bámult tovább. Elnyomta a második szál cigarettát is, de nem gyújtott rá
egy újabbra. Karját összefonta fedetlen mellkasán, és úgy fürkészett. Egyre
félelmetesebbé kezdett válni számomra, és volt egy olyan érzésem, hogy ezzel az
utolsó mondatommal átléptem a határokat. Tudtam, hogy felment benne a pumpa, és
jobban örültem volna, ha dühöngve nekem esik, de tudta nagyon jól, hogy sokkal
rémisztőbb, ha valaki nyugodtnak látszik idegességében.
- De igazad van – folytattam, hogy megtörjem a csendet, majd
hozzávágtam a borítékot, amiből kihullottak a képek. Egyszerre fordítottuk el a
tekintetünket a másikról – ő a képekre vetett egy pillantást, én pedig a
kijárattal néztem farkasszemet – így döntetlennek vettük a párbajt. – Jobb, ha
megyek és Keynek is elmondom, hogy mostantól szabad.
Felálltam, és ugyanazzal a lendülettel az ajtó felé vettem
az irányt, de Heechul hirtelen felpattant, és beállva elém, megakadályozott a
menekülésemben.
- Fogalmad sincs, hogy mibe keverted bele saját magad! –
hajolt közel arcomhoz, én pedig hátrébb léptem. Próbáltam leplezni a
félelmemet, de nem tudtam, mennyire sikerült – Mondtam neked, hogy szállj le
rólunk, és ne üsd bele az orrod semmibe, de nem hallgattál rám. Nagy hiba volt.
- Mássz már ki a képemből, büdös a szád! – fintorodtam el,
és elléptem előle, így pont háttal kerültem neki.
- Annyira sajnállak, Jonghyun, komolyan. A szerelem öl,
butít és nyomorba dönt. És veled pont ez történt. Totálisan megszállott lettél,
és bármennyire is próbálsz szabadulni, sehogy sem megy. Ez borzasztó! Ilyenkor
kell az okosabbra, a tapasztaltabbra hallgatni, aki egy pofonnal útba igazít,
de neked sajnos ez nem használt. Pedig én tényleg csak jót akartam. De ha
valami kudarcba fullad, akkor mindig van egy másik választás, egy B terv is,
nem igaz?
- És mi lenne az a híres B terv? - kérdeztem, de bármit is válaszolt, nem hallottam, mert csak egy
ütést éreztem a tarkómon, és minden elsötétült….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése